Értékes vagy, hidd már el!

    Itt állok a tükör előtt, szemben saját magammal és csillognak a szemeim miközben mosolygok. Azt mondják, ha a tükörbe nézve mondod ki, hogy boldog vagyok és nem látod a csillogást a szemeidben, hiába mosolyogsz, biztosan hazudsz magadnak. Ezen az elméleten elgondolkodva, farkasszemet nézve önmagammal, kijelenthetem, hogy boldogsággal nézek önmagamra, ami fura és meglepő számomra. Elgondolkodom azon, mikor történt mindez? Mikor kezdtem el szeretni önmagamat? 

    Tisztán emlékszem, hiszen nem is volt olyan régen, mikor még undorral és megvetéssel néztem a tükörbe. Amikor csak azt láttam meg, hogy ismét felszaladt pár kiló, hogy karikásak a szemeim, nem elég sima a bőröm, túl vastag a lábam és ismét kék zöld vagyok, mert nem tudok figyelni és folyton nekimegyek az ágy vagy éppen az asztalom szélének. Amikor gyűlöltem magam, amiért ismét nem tudtam befogni a szám és ezért megbántottam valakit, vagy amiért kimondtam azt amit gondoltam. És azért is haragudtam magamra mert éppen kifejeztem a nemtetszésem egy adott helyzetben és ezért elveszítettem embereket és azért is ha éppen túlságosan kötődtem valakihez. Szomorú még elgondolni is, de pontosan azért nem szerettem önmagam, mert önmagam voltam. És miért? Mert mindig mások kezébe adtam az önbizalmamat, másokra bíztam, hogy éppen mennyire hiszek magamban. Meg akartam felelni az elvárásoknak, így mindent megtettem, hogy olyan legyek, amilyennek mások látni szeretnének. És hányan vannak így a világon? Hány olyan ember van, aki játssza a tömegnek a szerepét, a hőst, akit nem érdekel semmi, legbelül viszont ostorozza magát amiért nem olyan mint a többi és nem tud elég hitelesen játszani.

    A legtöbb ember szívesen hibáztatja az univerzumot azért, mert éppen úgy állnak a dolgok körülötte ahogy. Olyanokat mondogatunk magunknak, mint ilyen az élet, ezt dobta a gép, vagy éppen, hogy ez most így sikerült, ez volt megírva. Félreértés ne essék, én nagyon is hiszek a sorban és a sors szerűségben, de abban is, hogy az életünket bizonyos fokig igenis mi irányítjuk. Az, hogy éppen miért kerültem ebbe a helyzetbe, vagy miért bánnak velem így az emberek, az nagyon is rajtam múlik, mert én teremtem az adott helyzetet és az embereknek is én hagyom, hogy éppen nem megfelelően bánjanak velem. Én HAGYOM, egyes szám első személyben, vagyis én egyedül vagyok a felelős érte.

   Minden létező ember megérdemli a tiszteletet, a kedvességet és azt, hogy kellőképpen bánjanak vele.

 Értékes vagy, hidd már el!

   Mert, ha te magad nem hiszed el, hogy egy értékes emberi lény vagy, tele szépséggel és szerethető tulajdonsággal, akkor nem várhatod el másoktól, hogy ezt meglássák benned. Hiába várod, hogy jöjjön valaki, aki majd visszaadja a méltóságodat és az önbizalmadat. Ezt neked kell magadban felépítened, azáltal, hogy hiszel magadban, hogy tisztában vagy azzal, mi az amit megérdemelsz. És mi az amit érdemelsz? Mindent, amire szükséged van! Megérdemled a törődést, a kedvességet, azt, hogy valaki számára te legyél a minden, hogy valaki ott álljon melletted teljes vállszélességgel és becsüljön meg, vagy akár küzdjön érted. Megérdemled, hogy valaki akarjon és szeressen olyannak amilyen vagy, minden hibáddal együtt a rossz napokon pont úgy, ahogyan a jókon is. Hogy valaki olyannal legyél, aki megért, meghallgat és figyel rád. Megérdemled, hogy olyan emberekkel legyél körülvéve, akik elismernek, megbecsülnek és ott állnak melletted. Ahhoz, hogy mindezt megkapd, előbb el kell hinned, hogy igenis megérdemled, mert van benned annyid szépség, annyi szerethető tulajdonság és egy olyan lélek, amely valaki számára a világot jelenti majd. A boldogságod kulcsa te magad vagy, csupán hinned kell magadban minden helyzetben és minden pillanatban.

''Sose engedd, hogy más emberek rólad alkotott véleménye legyen a véleményed magadról.'' ~ Sarah Jessica Parker

   Minden belső probléma, addig igazi probléma, amíg fel nem ismerjük. Mert attól a pillanattól, hogy valaki rájön arra, hogy ez így nem jó és tudatosítja magában, hogy nem akarja ezt tovább, attól a pillanattól elkezdhet dolgozni a probléma megoldásán. A legfontosabb mérföld kő mindig a felismerés és a döntés, hogy váltani akarunk. Legyen a döntésed az, hogy végre szeretni fogod önmagad mindenestől, úgy ahogy másoktól várod el, hogy szeressenek!

    Én magam is hosszú idő és rengeteg pofon után jöttem rá, hogy sosem fogok tudni eleget változni ahhoz, hogy megfeleljek azoknak az embereknek, akik meg akarnak változtatni. Mert aki meg akar változtatni, az csak a hibát keresi bennem és nem én kellek neki, hanem egy elképzel személy, aki sosem lehetek. Kemény dió volt, amíg erre rájöttem és még keményebb, amíg elfogadtam, hogy vannak emberek, akiknek sosem leszek elég, bármit is teszek. Így tanultam meg, hogy a legnagyobb kincs ha magadnak elég tudsz lenni, mert abban a pillanatban ahogy elkezded szeretni önmagad, a világ kitárul előtted és meglátod, mi mindenre vagy képes.